Helyzetjelentés

Számomra a legfontosabb dolog, amióta ezt a weblapot készítem, hogy látogatóink, illetve olvasóink elé tárjam mindazt, amivel nap, mint nap foglalkozunk. Ezért is röviden összefoglalnám, az októberi, illetve novemberei eseményeket.

1, Elsőnek lássuk csak, géptelepítés, egy sétahajóra. Miből is indult ez a történet? – Pusztán abból, hogy partnerünk számára szükség volt egy olyan megbízható gépegységre, mely képes folyamatos 12 órát üzemelni, bármilyen meghibásodás nélkül. Ebből az okból kifolyólag választottunk számára a legmegfelelőbb gépegységet. Ami nem is lehetett más, mint a Perkins motorral felszerelt háromhengeres vízhűtéses 1500-as fordulatú dízel áramfejlesztő.
A megrendelő számára, ez hatalmas váltás volt, mivel eddig egy Honda GD-410-es egyhengeres dízelmotor pöfögött, mely 3000 fordulattal dolgozott, a magas fordulatból adódóan, nagyvolt a kopás, illetve a gépegység élettartalma igencsak kevés volt.


2, Hogy folytassam történetemet, ezután sem állt meg az élet, mert folyamatban volt egy másik project is, mely egy új partneremnek köszönhetően jöhetett létre. Sikerült egy olyan megbízható, céget találnom, aki jó minőségű, és olcsó használt áramfejlesztővel tudja fellendíteni a hazai állóvizet. Ez jelenleg hatalmas szó, hisz itthon ami használt áramfejlesztő, az is csillagászati áron fut, vagy ha ez az állítás nem is igaz rá akkor, rengeteg üzemórával és katasztrofális állapottal. Szóval visszatérve történetünkre, az elmúlthéten történt a gépegység átadása, mely egy IVECO-AIFO hathengeres, vízhűtéses hangszigetelt, és időjárásvédett 250kVA gépegység. A gépről annyit kell tudni, hogy összesen 120,68 üzemórával rendelkezik, és még a kipufogón sincsen leégve róla a rozsdavédő. Mindez mire is enged következtetni? -–Pusztán arra, hogy igen kedvező áron sikerült partneremnek egy majdnem új gépegységet szállítani. Mellyel a jelek szerint teljes mértékben elégedett. 

3,November első hetében telepítettünk, egy vészáramfejlesztőt családi házhoz, melynek szerepe, a lakóház teljes energiaellátását ellátni, áramkimaradás esetén. A telepített áramfejlesztő zaj- és hangszigetelt, Yanmar motoros vízhűtéses gépegység. Mely el van látva Hálózat – Dízel átkapcsoló automatikával, melyet cégünk tervezett és kivitelezett. Ezzel biztosítjuk megrendelőn számára a folyamatos biztonságot, illetve konfortot, hogy akkor is használhassa szükséges eszközeit, amikor